Családi Napközi

Családi napközink a Főváros XI. kerületében, Madárhegyen, zöld övezetben, friss levegőn, egy társasház földszinti, külön erre a célra kialakított helyiségeiben mintegy 80 m2-en található.

Célunk a gyerekek kiegyensúlyozott személyiségfejlődésének támogatása, az egyéni szükségleteik és igényeik figyelembevétele mellett. Fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést, az önállóság támogatását és az egymás tiszteletére való tanítást. Együtt fedezzük fel a világot sok játékkal, mesével, énekléssel, zenével és színes foglalkozásokkal. A családias légkör lehetővé teszi, hogy a kicsik közösségbe való beilleszkedése és biztonságérzetének kialakulása könnyebben, gördülékenyebben történjen.

A gyermekek levegőztetését a családi napközivel szemben erre a célra is épült új játszótéren tudjuk biztosítani. A játszótéren elkerített területen biztonságosan futkározhatnak, homokozhatnak, csúszdázhatnak, motorozhatnak, labdázhatnak a gyerekek.

A gyermekeknek napi négyszeri étkezést biztosítunk. Kifejezetten gyermekek számára készített, életkori szükségleteiknek megfelelő, dietetikus által összeállított ételt rendelünk a kicsiknek, amelyet konyhánkban melegítünk tálalás előtt. A gyermekek reggelijét, tízóraiját és uzsonnáját saját konyhánkban készítjük el.

Gondozóink szakképzett pedagógusok és beszélnek angolul.

 

Hétfőtől péntekig, 8:00-tól 16:30-ig tartunk nyitva, de előzetes egyeztetés után nyitvatartási időn kívül is vállalunk gyermekfelügyeletet.

 

Játékos kreatív foglalkozások heti terve

Hétfő
bábfoglalkozás Babos Eszterrel,
Madárhegyi Sóbarlang - sóhomokozás

Kedd
kézműves foglalkozás

Szerda
zenebuborék Bisztricsány Lindával,
játékos angol foglalkozás

Csütörtök
játékos angol foglalkozás

Péntek
bogyótorna Horák Zita a Pető Intézet konduktorának ajánlásával